Kéjes fájdalom: punci és farokkínzás (gyertya, elektro, tű, csal

itt vagy: Eropolis > BDSM negyed > Forum

Ha elfelejtetted a jelszavad...
Ha még nem vagy tag...

Témagazda:




Kéjes fájdalom: punci és farokkínzás (gyertya, elektro, tű, csal
Én egy spec eset vagyok. Biszexként érdekel az sm néhány témája. Húszas éveim elején - magam sem tudom hogy - előkerült a gyertya szex közben. A farkamra csepegtettem. Elsőre veszettül fájt, de az volt a furcsa, hogy abban a feltüzelt állapotban ez a fájdalom izgatóan hatott. Ebből az lett, hogy rászoktam a gyertyára. Azóta is előszeretettel használom. Közben kitapasztaltam, hogy a puhább, nagy gyertyák kellemesebb hőmérsékletűek.
Talán még korábban - szintén nem tudom hogy - előkerült egy ruhakefe. Oda-odanyomkodtam a farkamhoz, egyre erősebben. Néha picit vérzett is tőle. Nagyon izgató volt. Egyszercsak eszembe jutott, hogy mi lenne, ha gombostűből csinálnék egy kefét. Sterilizáltam a tűket, majd egy hungarocell, vagy karton lapba szurkáltam. Ezentúl ezzel izgattam a farkam. Aztán jött az, hogy a tűket egy papírtekercsbe szúrtam, s abba belelógattam a farkam, a tűket meg beljebb nyomtam, mozgattam benne a farkam. Ezt is veszettül elkezdtem élvezni. Ma már orvosi tűvel is csinálom. Volt, hogy átszúrtam vele a farkam. Ez azért még ritka, de elég kéjes.
A legújabb az elektroszex. Kis elektromos stimulátor tappancsai a farkamon. Az sem semmi.
Mi izgat még? Csalán. Na azt még nem próbáltam. Remélem hamarosan... 
(Ugyanerről blogot is indítok!)


Hozzászólnál? Gyere és regisztrálj!
ottoferj0504#442021-09-17 11:58:41
Jó vagy!
mazo#432021-07-04 05:39:32
A(z) #43 hozzászólást a hozzászóló vonta vissza.
mazo#422021-07-03 15:10:46
Válasz a(z) 15. üzenetre:Én benne lennék!?
mazo#412021-07-03 14:58:09
Sziasztok!
Nos igen??
Ém is élveztem és élvezn ma is a BDSM  CBT és Medical játékait.
Ám amióta meghalt a Nejem, teljesen kiestem ezekből a vsodálatos folgokból.
Hasonló partnert viszont nem találok több mimt két éve.
Nem akarom elhinni, hogy itt Tatabányán nincsenek BDSM élvező, esetleg Bi emberek.
A körömkefével megsikált makk, a katétercső, makk elverése pálcával, a hólyag feltöltése, a makk feltöltése citromlével, s herék feltöltése sóoldattal, és még sorolhatnám ezeket az izhalmas finomságokat.
Nem találok rá partnert, játszótársat.
Nem szeretnék ezután már csak az emlékeimből élni.
Senkit nem érdekel a több mint 40 év rutin, tapasztalat.
Csak a koromat nézik.

Nem sajnáltatni akartam magam a fenti néhány sorral, csupán tudatni, hogy még mi is vagyunk. Én is vagyok.
Akinek a fájdalom okozás örömöt, élvezetet nyújt, annak ém vagyok az embere.
Ki tudja mit hoz ezek után a ma és a holnap.

Köszönöm, hogy elolvasták az írásom.

További szép napot!

Üdvözlettel!

Gábor a Bi mazo.
adrika2020#402020-01-04 18:17:08
Rendszeres kapcsolatra keresek partnert. Kizárólag 50 évtől felfelé.
Szeretnék átélni perverz dolgokat és szeretném ha egy Dom férfi Domináns Travi vagy 
travipár kezelésbe venne!
eba58#392019-02-14 06:51:56
Válasz a(z) 38. üzenetre:
Megbeszélhetjük, szeretném átélni...
testekszer#382019-02-13 11:08:17
Válasz a(z) 35. üzenetre: Segíthetek a csalánnal való ismerkedésben.
testekszer#372019-02-13 11:06:18
Érdemes kipróbálni a csalánt is. Aki egy kicsit is mazó az élvezi a hatását. Hosszú perceken keresztül.
testekszer#362019-02-13 11:06:17
Érdemes kipróbálni a csalánt is. Aki egy kicsit is mazó az élvezi a hatását. Hosszú perceken keresztül.
eba58#352019-02-12 08:02:19
Sziasztok!
A csalán már régóta izgat, de még nem éltem át, egyszer remélem, lesz módom átélni :)
És a viaszcsöpögtetés még, ami nagyon vonz...
feketo#342019-01-16 14:16:40
!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/c/USRf_ced47d7/103728.jpg
Sziasztok.Én is szeretem kínozni a faszomat, leégettem a szőrt róla
ladyenn#332017-09-30 14:35:56
 :/ Szép napot mindenkinek
voodoolove#322017-09-22 17:16:25
hmmm!  :cigi: 
subdom120#312017-05-05 22:42:43
!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/5/USRf_5c757c1/028c81.jpg
Elektrózás,kéjes élveztetés,elektró stimuláló vallatós kéj szerepjátékkal...saját eszközök, saját vallatás
szegediboy#302016-12-12 15:38:01
Én a herezacsimat ütöttem át szöggel kalapáccsal és lőttem át tűzőgéppel.:)
kismazo#292016-07-29 17:22:57
Válasz a(z) 27. üzenetre:A hugycsotagitas tenyleg nagyon jo. nekem meg a kateterezes jon be nagyon. Milyen kar, hogy csak keves holgy szereti ezeket csinalni. Az ember szinte hivatasoshoz kell menjen, hogy ilyesmibe reszesuljon, pedig a szubok javaresze azt szeretni latni, hogy a partnere elvezi amit csinal.
pervipasi#282016-05-12 08:27:24
Sziasztok. Jövő hét hétfőre,16. Keresek egy perverz,bevállalós nőt,párt esetleg vékony mazo pasit. Tiszavasvári,Polgár,Tiszaújváros. Kedveld a nem megszokott,kicsit perverz játékokat. Írj a hanjob@freemail.hu címre.
pervipasi#272016-02-21 13:39:16
!kep:https://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/7/USRf_799e411/a9c6a0.jpg
Sziasztok. Érdekes a téma és elég tág fogalom a bdsm. Alapvetően uralkodó tipus vagyok. De imádom megkötözni,különböző módokon kicsit kínozni a farkam. Álltalában péniszgyűrűvel elszorítom,addig míg el nem kezd lilulni,közben egy kis húgycsőtágítás is belefér,van hogy gyertyaviaszt is csepegtetek a tökeimre. De a legszuperebb mikor csalánnal elverem. Ehez és hasonló játékokhoz keresek női partnert,vagy párt.
subdom120#262015-10-29 22:22:15
A(z) #26 hozzászólást a hozzászóló vonta vissza.
cri#252015-10-18 19:37:07
En is domkent szeretem a gyertyasjatekokat!elvezetes jatekszer!izgalmas lattvanyt nyujt meztelen testen a vuasz!sok felekeppen fel lehet a gyertyat hasznalni!attol fugg mi a celunk vele es az alanyal
soktuegymakk#242015-07-05 09:16:41
Farok és punci kínzás??
Akkor talán érdemes kipróbálni a hólyag feltöltést!! Bár ez a Lányoknak lényegesen kellemetlenebb!!
Hivatalosan FIZIOLÓGIAI SÓ OLDAT-ot kéne használni, (ez a gyógyszertárban kapható), ám nekem már volt citromlé, pálinka és szódavíz is feltöltve.
Hallottátok már a farkatokat szellenteni??
Nos ha kipróbáljátok, fogjátok hallani! Aztán az is előfordul, hogy másnap ismét meg kell katéterezni a delikvenset, mert másképpen nem távozik a szénsav!! :D
Nagy élmény!! Próbáljátok ki!!! :) :)
soktuegymakk#232015-04-22 13:04:21
!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/FORUMIMG/147298.jpg
!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/b/USRf_b37a7f9/53870e.jpg
Válasz a(z) 9. üzenetre:
Szerbusz!!
A tűs játék!!
A tűvel, tűkkel történő játék számomra azért izgalmas és izgató, mert a Nejem, vagy (buli esetén) az éppen aktuális Párom szemében látom az az izgalmat, örömet, a kíváncsiságának beteljesült fényét, amitől igazán érdemes ezt a fajta szerepjátékot játszani!!
Amikor egy buli alkalmával a Nejem gombot varrt a makkomra az falóban fájt, ám érdemes volt elviselni ezt a fájdalmat a Párom szemében csillogó öröm és gyönyör látványáért!!
Nos kb. ezért élvezik az emberek ezt a fajta kínzást!!
Ez viszont megköveteli a maximális kölcsönös BIZALMAT!!!

Remélem tudtam segíteni a válaszommal.

További szép napot!!

Üdv!
negyferfit#222015-03-26 00:04:04
Sziasztok elég fura dolgot találtunk ki de tenyész gilisztát raktunk a punciba gáz??
enemy222#212015-01-27 13:05:06
Válasz a(z) 10. üzenetre:Azt én is nagyon szeretem !
fakukac#202015-01-04 07:36:13
!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/0/USRf_05512f5/9413f0.jpg
Mind az ami itt van izgató! A gondolat születésétől a 
megvalósulásig,(tű-mennyire fáj-nem is nagyon-máskor is
csalán engem nem csípett, lehet,hogy nem is az volt)
De tavasszal az első dolgom egy (vagy több)darázs befogása lesz.Remélem fájni fog pár napig.Egyébként meg
a legjobb látni a társ élvezését,még akkor is ha nekem 
megalázó és fájdalmas.Sőt!!
biboy1981#192014-12-07 12:35:11
Sziasztok!
Szolgaként volt részem ilyenekben. :-)
egzotikuspar#182014-12-07 12:29:30
!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/5/USRf_51c3c0e/59bb29.jpg
Mostanában izgat minket a kenyszerites és a szerepjatekok ezzel kapcsolatban meghalgatekeeper egy két fantaziálast 
kivancsi7880#172014-11-13 15:31:08
Engem is nagyon izgatnak ezek a témák, főleg az orvososdi! Mindent ki szeretnék próbálni! Velem mindent kipróbálhattok! Írjatok!
kezdomazo#162014-11-03 21:20:08
Üdv!
Én kezdő vagyok a szado mazo témában ,de a legjobban az orvosi kínzások izgatnak ,szóval ha valakit ugyanez csak szado téren ,várom a levelét .Elsősorban pároknak ,hölgyeknek .De ilyen jellegű buliban is részt vennék .
nincs kép
nyicike#152014-07-31 07:22:31
Tű a popsiba, farokba. eljátszanám valakivel
pashow#142014-06-24 12:26:23
Hali!
Férfit keresel erre a játékra vagy párt ?
aspasia#132013-06-09 13:33:24
Számomra nagyon érdekes ez a világ.
Volt egyszer egy barátom, ő nagyon szerette az ilyen játékokat. 
Sok mindent kipróbáltunk, bár a tűig nem jutottunk el...
Fontos az izgalom, és a szexuális vonzalom.

A játék úgy kezdődött, hogy beértünk a liftbe, és megharaptam a száját. Akkor éreztem, hogy gyorsabban veszi a levegőt... Megszorítottam a nadrágját, a farka ágaskodott, és tudtam, megint különleges élményben lesz részem. Az izgatott fel, ahogy élvezte, amikor játszom vele. A szex hagyományos része csak másodlagos volt. 
A lényeg a játék.
dominamazo#122013-06-09 12:37:05
Válasz a(z) 6. üzenetre:
Nos a normális/hagyományos szex is nagyon jó dolog, bár szerintem előjátékként egy kis BDSM csak növeli az élvezetek nagyságát!!
pontazaki#112013-02-25 00:04:07
én a húgycsövemet szoktam izgatni akár ujjal akár külön erre a célra alkalmas vibrátorral :) 
robolus#102013-02-10 22:07:32
Szia Az elektro az nagyon izgi magától el élvez az ember 
lelkedrabja#92012-10-02 19:20:58
Lehet buta kis hozzászólás lesz amit ide most leírok,de szerintem  a csalán is épp olyan dolog mint bármilyen más izgatószerként használatos tárgyi segédeszköz...amit emlékeimben őrzök,hogy nem csíp,nem viszket..inkább égő érzést okoz,s igen maradhatnak utána hólyagok,amik max.másnapra már nem láthatóak...tudom milyen érzés,de mégis mindig valami  "félelemmel",várakozással teli izgalommal kívánom,hogy újra s újra ezen élményt is megélhessem...
viszont én a tűkkel vagyok úgy,hogy nálam rökönyödést vált ki,de még is egyfajta kíváncsiság is van bennem,hogy mi az mi izgathatja ebben az ember fiát,vagy lányát...szóval kicsit ha bővebben ki lehetne fejteni...megköszönném
viasz,régen nem szerettem,mert égette bőröm,nem tudtam rá felkészülni fejben,mert annyira új volt...s talán nem eléggé tapasztalt személy kezei közt voltam akkoriban még...sőt,biztos is..hisz akkor még egyikönk sem tudott semmit igazán bdsm-ről..csak éltük azon vágyak megélésének pillanatait amik akkor mégis csak eltávolítottak bennünket a vanilla sextől...mára már imádom,s képes vagyok rá felkészülni,élvezni,vágyakozni utána..s kell  a m,egfelelő bizalmi partner is aki mindig minden körülmények közt figyel ránk!:)
nyikogás vége:D
puhaa#82012-10-02 12:22:48
Olvasgatom, bár még csak az elején tart a fórum...
Van olyan élmény, amit itt oszt meg a delikvens, ... vajon nővel is tud élvezni a hatalmas ön-örömszerzés után?? :O
A fájdalommal való kéjelgés - tapasztalatból tudom, hogy egész másfajta orgazmust tud okozni, de ez mennyire rendszeres? 
A pároddal is el tudod képzelni? Ill. vele is közösen "játszadoztok"?
Szerintem ez csak egy kis extra,...én csak ritkán szeretem ezeket a "fakírszex-bonbonokat".  :pirul:  
csillag37#72012-10-01 13:21:00
naaahááátt!!!!! :/  :/ 
hozoka363#62012-09-30 15:57:38
Kérdeznék...a normális szex már nem is izgato nektek?Csak kiváncsiság..hogy hol kezdődik,és miért is???
mazobiszex51#52012-09-30 06:26:18
!kep:http://www.eropolis.hu/imgs/USERGALL/FORUMIMG/107922.jpg
Szerbusztok!!
A tű használata mindenképpen érdekes dolog és jó kézben még frenetikus is lehet!
Most pénteken egy kis BDSM-szexbulit tartottunk itt nálunk ismerős Párokkal közösen. Voltak akik most próbálták először, természetesen rajtam!! Nagy élmény volt Nekik is!! Ha vállaltam volna, még a makkomra is varrtak volna egy gombot. Talán majd legközelebb.
Egyébként szerintem tényleg nagy élmény!! Számomra legalábbis csak fokozza az élményt, ha látom a résztvevők arcán az élvezetet, vagy a megrökönyödést!!
Sajnos az elektro cuccunk évekkel ezelőtt tönkrement, pedig az elektro-katéter nagy élvezetet nyújtott!
Csalán ügyben nincs számottevő tapasztalatom. Egyenlőre közömbösen állok e téma/lehetőség előtt, de ez még változhat a jövő tekintetében.
A gyertyával kapcsolatban viszont vegyesek a tapasztalataim, ami biztosan az én hibám! Van, hogy hatalmas élvezetet okoz, ám olykor elviselhetetlennek tűnő fájdalommal jár, ami már nem élvezhető. Ezért csak nagyon ritkán csináljuk.
peterbi2007#42009-06-09 13:52:56
Sziasztok!
Érdekes a téma amit nyitottál.Egy évvel ezelőtt vásároltam az egyik áruházban elektromos maszírozó készüléket.Azzal kezdtem maszírozni a farkamat , ami nagyon kellemesnek bizonyult.Ezt használtam nagyon sokáig , de a atapadó korongok hamar elhasználódtak. Gondoltam egyet és az idén vettem egy kimondottan erre a célra fejlesztett elektro dobozt , a hozzávaló dolgokkal együtt. Hát az első használat fergeteges volt , szinte pillanatok alatt eldurrant a farkam.Most már hosszabb ideig és különböző múdokon használom , de a végeredmény szinte mindig ugyanaz.Most is rajtam van már kb ötven perce , igazán kellemes és kéjes . Javaslom másnak is kipróbálni , akit érdekel a téma. A többi megemlített dologgal még nem próbálkoztam , bár egy új eszközt használok most is , ez pedig a herehúzó.A kettőt együtt használva , igazán kellemes érzéseket lehet átélni.
perviarpi#32009-06-01 21:39:26
Válasz a(z) 1-es üzenetre:
Ma én is csalánoztam. Huh! Nagyon király. Azóta is bizsereg a farkam. Majd teszek fel videót.
perviarpi#22009-05-17 23:01:14
Régóta izgat a csalán. Sokat olvastam róla a neten. Van pár videóm is csalános témában. Persze volt némi félszem milyen lehet. Nagyon csíp? Utána sokáig viszket? Hólyagos lesz? Paráztam kissé.
Tegnap úgy gondoltam vágjunk bele, lesz, ami lesz. Szedtem egy kis csalánt.
Este a neten blogokat, fórumokat bújtam, megerősítést keresve. A legtöbben csak jót írtak róla. 
Ezután - már éjszaka - úgy gondoltam itt az idő. Kellően felizgultam a netes képek videók láttán. Elő a csalánt. A farkamon hátrahúztam a bőrt. Félve érintettem hozzá. Csak kicsit csípett. Ekkor felbátorodtam, s elkezdtem vele simogatni. Nagyon jó érzés volt. Néztem, nem kezd-e el hólyagosodni, de semmi. Közben megnéztem még pár videót, aztán marokra fogtam a csalánt, s úgy kezdtem el vele a farkam verni. Azt az érzést még soha nem éreztem. Valami kegyetlen jó érzés. Csípett mindenhol, s ez nagyon izgatott. Hamar el is durrantam. Utána lemostam a farkam, s semmi viszketés, pirosodás, hólyag. Tehát semmi kellemetlen utóhatás, csak a nagy élmény.
Na innentől, amíg terem a csalán, rendszeresen hívom segítségül. Reggel elmeséltem a páromnak. Kissé félve érdeklődött, de legközelebb közösen hasznosítjuk e remek gyógynövényt.  :-) 
orallady#12009-05-10 21:23:34
Amiket írsz azok többsége nekem már sok, de a csalán az nagyon bejött nekünk. Végre kihajtott, és élvezhetjük, jövőre magot is szedek az ínséges téli hónapokra. Próbáld ki!

[1-44]



Ajánlott szobák
#bdsm_szoba2820BDSM - extrém szexualitás

#bepo2000100Különösen perverz
Ajánlott szobák
#biszex_szoba8790Biszexuális vagy, be kell lépned!

#perverzgreti320perverzek

#ffhu110Bi fotóst keresek
Ajánlott szobák
#maszti_szoba910Eropolis hivatalos maszti szobája

#centrum_szoba400Belvárosi szexmentes csevegő
Ajánlott szobák
#homo_szoba5760Meleg férfiak egymás között

#zso06100wc-d lennék Dunántúli bi/meleg pervi ffiak
Ajánlott szobák
#hetero_szoba3640Heteroszexuális vadászterület, meleg és biszex mentes övezet.

#phantom100Beszélgetés
Ajánlott szobák
#leszbi_szoba100Csak csajok, leszbikus kapcsolatok
Ajánlott szobák
#profi_csajok810Türelmi zónás csajok várnak

#profi_pasik310Türelmi zónás pasik várnak
Ajánlott szobák
#transz_szoba1810Transzszexuális csevegő








A felhasználói élmény biztosításához Eropolis cookie-kat használ. Tudj meg többet.     Rendben, elfogadom.